OTTHON SEGÍTÜNK ALAPÍTVÁNY

Támogatásával sokat segíthet, hogy több, biztonságban és boldog családban élő gyermek legyen hazánkban.

Adószám: 18468414-1-42
Bankszámlaszám: 10300002-20131045-00003285


dr. Szuromi-Kovács Ágnes

2011 februárjában született meg a harmadik gyermekünk. A baba születése előtt egy nehéz időszakon mentünk át: nagyjából a baba fogantatásának a hírével egy időben derült ki édesanyám súlyos krónikus betegsége, ami miatt ő egyre kevésbé tudott részt vállalni az életünkben. Anyósom a saját súlyosan beteg édesanyjának az ápolásával volt elfoglalva, a férjem pedig reggel nyolc és este hét-nyolc között az otthonunktól távol volt, hogy biztosítsa a megélhetésünket. Így gyakorlatilag semmilyen családon belüli segítségem nem volt a három kicsi gyermek mellett (a legnagyobb négy, a középső két éves volt akkor). A nagyobbik is éppen hogy, csak elkezdte az óvodát, de nagyon sokat hiányzott, mivel minden vírust elkapott, haza is hozott, így aztán a két „nagyobb” rengeteget volt beteg. Lelkileg is nagyon megviselt ez az időszak, mivel édesanyám állapota egyre csak romlott, és kiderült, hogy a hagyományos terápiákkal nem fogják tudni meggyógyítani. Félelmetes volt átélni, hogy 62 éves korában esetleg elveszíthetjük őt.

A túlélési ösztönöm annyira azért működött, hogy rájöjjek: egyedül ezt a helyzetet nem tudom megoldani, ezért fizetett segítséget vettem igénybe, de emellett nagyon hiányzott a családból a nagymama. Az a fajta szeretet, lelki támasz, amit az én tapasztalatom szerint még egy nagyon jó bébiszitter sem tud nyújtani. Ekkor segítséget kértem és kaptam is az Otthon Segítünk Alapítványtól: a legkisebb kb. 3 hetes korától kb. fél évig hetente két órát jött hozzánk Erzsi néni, majdnem minden héten. El sem tudom mondani, milyen sokat jelentett számomra az ő jelenléte. Végtelenül kedves volt és toleráns, nagyon szerette a gyerekeket, és bátran meg tudtam beszélni vele bármit, ami a lelkemet nyomta, amire akkoriban nagy szükségem volt, és máshol nem igazán volt rá lehetőségem. Tulajdonképpen számomra nem a fizikai segítsége (bár segített a gyerekeket megvacsoráztatni, megfürdetni, ami nagyon nagy könnyebbség volt) jelentett igazán sokat, hanem az a fajta szeretetteljes jelenléte, ami igencsak hasonlított egy nagymama jelenlétéhez. A kapcsolatunkra jellemző, hogy bár a gyerekek immár két éve nem találkoztak vele (egyszer később még eljött meglátogatni őket), a legnagyobb a mai napig szeretettel emlegeti, és időnként telefonon is tartjuk a kapcsolatot.

Az én életem szerencsére hamar helyre jött. A kicsi nagyobb lett, könnyebb lett vele, már nem voltam annyira bezárva a lakásba, édesanyám pedig egy kísérleti gyógyszer segítségével mára tünetmentes lett. Így amikor teljesen véletlenül, egy ismerősömön keresztül megkeresett engem az Otthon Segítünk Alapítvány, hogy új felügyelő bizottsági elnökre lenne szükségük, úgy éreztem, hogy most az én feladatom, hogy visszaadjak valamit abból a sok segítségből, amit annak idején tőlük kaptam, hiszen most már szerencsére módomban áll ezt megtenni. Így örömmel vállaltam a felkérést, hiszen korábban a saját bőrömön tapasztaltam meg a munkájuk fontosságát és mibenlétét is. Nagyon hálás vagyok azért, hogy van egy ilyen szervezet, ami ezt a fajta támogatást, családsegítő önkéntes munkát magára vállalja, és nagyon remélem, hogy a szervezet egyre erősebb lesz, egyre jobban beágyazódik a magyar társadalomba, és egyre több fiatal családot tud majd a szolgálata által erősíteni.
HOME START HUNGARY
Otthon Segítünk Alapítvány
Székhely:1074 Budapest, Szövetség utca 43. I/10.
Iroda: 1074 Budapest, Szövetség utca 43. I/10.
Tel: +36 1 365 1436 / +36 20 299 06 72
Fax: + 36 1 365 14 37
E-mail: otthonsegitunk@webdream.hu





Önkénteseket várunk!
Gondolt már arra, hogy szülői tapasztalatai megosztásával, önzetlenségével és kedvességével hozzájárulhat családok boldogulásához, kisgyermekek örömtelibb gyermekkorához?
Az Otthon Segítünk Szolgálatok önkéntes segítőket keresnek kisgyermekes családok látogatásához.
Ingyenes felkészítő tanfolyamra várjuk azok jelentkezését, akik
  • · Önkéntes segítségnyújtásra vállalkoznak
  • · Rendelkeznek saját szülői, nagyszülői tapasztalattal
  • · Idejüket, heti 2-4 órát, és barátságukat szívesen ajánlják fel kisgyermekes családoknak

Legegyszerűbben itt jelentkezhet
Kérjük, támogasson adója 1%-ával minket!
1% felajánlás – 100% jó helyre

Otthon Segítünk Alapítvány

Adószám: 18468414-1-42



Nap képe

Nap képe